Duo Soulmates Acoustic

csak zene, semmi más

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Bemutatkozunk : )

A mi történetünk 2009-ben kezdődött, a Fun Company partyzenekar énekesnő meghallgatásán. Ott indult a közös munkánk, amiből néhány év után szerelem is lett, de ne szaladjunk előre : )

Nagyon hamar kiderült, hogy a zene az a nyelv amit mindketten beszélünk, az első közös fellépéstől csodás összhangban léteztünk a színpadon, mindketten éreztük, hogy haza értünk, megtaláltuk egymást... És innentől nem volt megállás!

A zene lett a közös nevezőnk, a partyzenekar mellett vokalistaként dolgoztunk együtt egy másik zenekarban is, ahol olyan fantasztikus legendák mögött énekelhettünk mint Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás, valamint a fiatalabb tehetséges generációból Tóth Gabi, Tóth Vera, Wolf Kati stb.

2015 nyarán felkértek minket, hogy nem jászanánk-e duóban egy céges vacsorán, csak 1 óráról lenne szó, kis aláfestő zenére lenne szükség. A létező összes felállásban játszottunk már együtt, de akusztikus duóként még nem, izgultunk kicsit, de a megrendelő hajthatatlan volt, mindenképpen minket akart, így rábolíntottunk! A kis aláfestő zenéből hajnali 2-ig tartó buli kerekedett, 80 ember énekelt együtt, fantasztikus este volt! Mondhatnánk, hogy ekkor döntöttük el hogy megalapítjuk a duó formációnkat, de nem így történt, Ti döntöttetek helyettünk : )

Ez után a bizonyos céges vacsora után sorban kaptuk a felkéréseket, játszottunk születésnapi bulin, esküvőn, karácsonyi partyn, céges rendezvényen, város és falunapon, étteremben és kávézók teraszán! Nem volt kérdés, szerettek minket : )

És hogy miket játszunk?

Mindent ami jó zene! A 80-as, 90-es évek hazai és külföldi slágerei, Scorpions és Metallican át, Janis Joplintól Cserháti Zsuzsáig mindenkitől játszunk fantasztikus dalokat, de a mai zene sem marad ki, így Rihanna, Dua Lipa, Ed Sheeran, Adele, Kings of Leon, John Legend dalokkal is készülünk Nektek, mindezt akusztikus változatban persze!

A mi duónk egy igazi szerelem duó, a zene iránti szerelmünk ( és az egymás iránti is) alkotta....

Ha idáig eljutottál az olvasásban, talán picit sikerült megismerned minket! Biztos lehetsz benne, hogy élőben is legalább ilyen jó fejek vagyunk : ) Ha úgy érzed Minket keresel, írj nekünk emailt, vagy keress bennünket telefonon!

Ha nem ránk esett a választásod, minden jót és csodás hangulatot kívánunk Neked a rendezvényen :)

Szeretettel,

Kriszta és Gábor


Bizonytalan vagy, hogy akusztikus hangulatot vagy ütős party zenekart szeretnél?
Esetleg mindkettőt?

Kattints és ismerd meg a 
Fun Company zenekarunkat, amivel igazi party hangulatot varázsolunk bármilyen rendezvényről legyen szó!